Esti Hírlap: Boborján a dohos lépcsőházban

1996. 07. 09.

AZ ÉN BUDAPESTEM

"Európa közepén áll Magyarország, Budapest. / Máshol még azt sem tudják, hogy nem ugyanaz, mint Bukarest. / Az ország neve nem látszik, a városok kis pontok, / Ujjaim alatt elférnek, a hegyek apró foltok..." Hobó idézett sorai alighanem jól példázzák, hol, hogyan is élünk. Mégsem szabadulhatunk innen egykönnyen. És őszintén szólva. nem is nagyon akarunk. Annak ellenére sem, hogy - mint azt Dolák-Saly Róbert (ismertebb nevén Boborján vagy Anti bácsi) is megtette korábban - időnként vesszük a sátorfánkat, és valahol a határ túloldalán kötünk ki. De aztán persze, aki megteheti, előbb-utóbb visszajön. Van, akit az erős honvágy, van, akit édesanyja kétségbeesett hívószava hoz vissza.

Őszintén szólva, ha annak idején nem kérlel olyan szívhez szólóan anyám, ma valószínűleg valahol máshol, innen nyugatabbra élnék - vallja Dolák-Saly Róbert. Szeretem ugyan Budapestet, mégis mind a mai napig bánom, hogy akkor - még valóban fiatalon - nem maradtam kint. Sajnos ma sem érzem itt jól magam. Elvégre a többség rossz házakban él, rossz autókkal jár, és egykor gyönyörű, ám mára tönkretett városban sétál. Úgy tűnik mifelénk az egyetlen kiút, ha örökre gyermekek maradunk.

Miért ezek a pesszimista szavak? Hiszen a Laár pour l'art Társulat tagjaként a siker csúcsára értél?

Már réges rég túl vagyok ezen. Meg aztán soha sem voltam az, akit kizárólag önös érdekei irányítanak. Márpedig, ahogy figyelem magam körül az embereket, a legtöbben csakis azért hajtanak, hogy lekönyököljék a másikat. Persze egyrészről nagyon szórakoztat és boldoggá tesz, hogy sikeres lettem. de nem tudnék a tükörbe nézni, ha most büszkén hanyatt dőlnék. Úgy érzem, a feladatom ez idő tájt is ugyanaz, mint, ami tíz évvel ezelőtt volt. Akkor is és most is azért beszélek, hogy végre változzon már valami körülöttünk. De tőlem ne várja azt senki, hogy folyton happy legyek. Jóllehet abból, hogy a L'art pour l'art Társulatot ilyen "magasra emelte" a közönség, én is azt szűröm le, hogy valami izgalmasat és színvonalasat sikerült létrehozni. De a sikerek idején sem tudok maradéktalanul örülni, mivel pontosan tudom, rajtunk kívül hány tehetséges ember van odalenn, miközben idefenn lenne a helye.

Kültelki prolit vagy belvárosi úrifiút tisztelhetünk benned?

Győrött születtem, de Zalaegerszegen és Dunaújvárosban is laktam. A gyerekkorom állandó költözködéssel telt, minden iskolai osztályomban én voltam az új fiú. Budapestre csak a gimnázium utolsó évében kerültem. Igaz, azóta is itt élek, pestinek vallom magam.

A folytonos költözködés ténye azt sejteti, jó az alkalmazkodóképességed.

Ebbéli képességem próbára lett téve, az egyszer biztos. Bármerre jártam, általában csak az első jelekből ítéltek meg társaim. Így hamar rájöttem arra, az élet szerepjátszás. Sajnos azonban a gátlásaim, a félelmeim legalább ilyen gyorsan kialakultak.

Ezek szerint a félszeg Boborján és Dolák-Saly Róbert egy és ugyanaz?

Van benne valami. Amíg eljutottam gátlásaim részleges leküzdéséig, akkora utat jártam be, mint amikor innen valaki elindul a Holdra. Nagyon sokat kellett magamon dolgoznom, és ebben a színpad sokat segített. A színpad volt a pszichológusom.

Boborján fogadott apja, Besenyő Pista bácsi, s az õ tiszteletreméltó famíliája a város mely részén éldegél?

Egy pesti bérházban, mondjuk a Józsefvárosban. Dohos a lépcsőház, lift nincs. És a szomszédok utálják egymást...

Szabó Zoltán Attila