Keresés
Hol vagyok: dolak.hu > Média > Cikkek > Cikkarchívum

Képmás: „Ha kaphatnék egy órácskát a Holdon…”

2005. 04. 01.

Beszélgetés Dolák-Saly Róberttel

Mostanában kevesebbet hallunk a L’art pour l’art Társulatról.

Mivel évek óta nem vagyunk a tévében, ez érezteti a hatását, ugyanakkor az is igaz, hogy talán klasszikusok lettünk. Régen „televízió függők” voltunk abban az értelemben, hogy kellett a tévé ahhoz, hogy bejöjjön a közönség az előadásainkra, de ma már erre nem vagyunk rászorulva. Most talán még undergroundabb jellege van a társulatnak, mint régen.

De a színház megtelik…

Persze. Sokan kedveskednek azzal, hogy csak rajtunk tudnak röhögni. Ennek talán az lehet az oka, hogy az emberek kedvelik az eredeti dolgokat. Társulatunk mindig is kerülte a közhelyeket, a szokványos megoldásokat, hiszen épp a meglepetés az abszurd egyik eszköze. Saját magunkból merítünk, nem a már ismert klisékkel dolgozunk. A társulat tagjai tudják, hogy kinek mi áll jól, ebből próbálják a legjobbat kihozni. Ez tulajdonképpen diákhumor, csak mi felnőttként is ezt műveljük, nem nőtt be a fejünk lágya. Nagyon sok baráti közösségben hasonlóan viccelődnek, és nagyon eredetiek, szellemesek a fiatalok.

Mindenhol kedvelik ezt a humort?

Alakulóban van egy sajnálatos tendencia is, amely különböző „újgazdag” cégek rendezvényein érezhető: ők bérelt báltermekben, pazarul megterített asztaloknál, frakkban, öltönyben üldögélnek, és ímmel-ámmal tapsikolnak, alig görbítve fel a szájukat – erre mondta John Lennon annak idején, hogy a szegényebbek tapsoljanak, az előkelőbbek csörgessék meg a láncaikat.

A honlapodon ez olvasható „Filozófiám: nem traktálni senkit a filozófiámmal.” Ez nem tartozik másra?

Ma sokan erőszakosan tukmálják a másik emberre a filozófiai, politikai nézeteiket s megpróbálják a másikat nézetazonosságra bírni, ahogyan egy ügynök el akarj adni, mondjuk a porszívóját. A rendszerváltást követően megjelent a gondolkodásnak ez az agresszív, és népbutító jellege a televíziókban, a sajtóban, a politikában és pl. az ezoterikus hittérítők „munkásságában”. Ezektől egyszerűen kirügyezik a vesém. Ebben az átmeneti időszakban sokan nem látnak jobb egzisztenciális menekülő utat, minthogy hirtelen, egy-két hónap alatt „jósokká” váljanak. Vannak, akik saját magukat gyógyítgatják mások gyógyítása ürügyén…

Ilyenkor mindig azok a tudósok jutnak eszembe, akik húsz, harminc évig dolgoznak egy problémán, mire egy mondatot le mernek írni munkájuk eredményeképpen. Nekem az utóbbi sokkal meggyőzőbb annál, mint aki egyik napról a másikra istennek kiáltja ki magát, és megmondja, mi az igazság. Az emberek elmennek az első kártyajóshoz, mert kilátástalannak tarják a helyzetüket. Nincs idejük magukra, sem a barátaikra, pedig ha naponta csak tíz perc időt szánnának arra, hogy egy picit végiggondolják a dolgaikat, rájönnének, hogy bennük is, mindenkiben ott van a tudás. Belénk van kódolva, csak fáradtságos dolog felszínre hozni: okosan gondolkodni, és logikusan következtetni, nem az ún. mindentudókra várni tátott szájjal, hogy majd ők elmondják nekünk.

Sokan figyelnek téged is tátott szájjal…

Nagy is a felelősségem. De én csak azt tudom tenni, hogy megpróbálom a munkámat száz százalékosan végezni, hogy nem csapom be őket. Olyat kívánok adni az embereknek, amit jó lelkiismeretem szerint értéknek tartok. Arra akarom őket ösztönözni, hogy ne egyenek meg mindent, ahogy én se teszem azt. Ezért írtam a Madáretető c. könyvet is, amiben megpróbáltam megmutatni, milyen kajával etet minket a média. Nem vagyok hajlandó hazudni pénzért sem. Soha nem vállaltam el sem én, sem a társulat semmilyen reklámot. Remélem, sokáig tudjuk tartani magunkat. Nem vagyok hajlandó politikai pódiumokra sem felállni. A politika – legyen az bármilyen oldali – ne tudjon manipulálni, ne te menj be alája, menjen be alád a politika, ha az értékei azonosak a tiéddel, és ne játsszanak veled, mint egy marionett bábuval!

Nem az az érték, hogy bizonyos politikai nézeteket képviselsz, elég érték az, hogy embernek születtél! A művésznek akkor kell megszólalni a politikai színtéren, ha nagy baj fenyeget, nem akkor, amikor ettől megbízást, pénzt remél. Érdekes, hogy a kereskedelmi csatornák szellemi züllését mindegyik ciklusban eltűrték, nem mondták hogy elég. Ami engem illet, én szociálisan érzékeny ember vagyok, de a hagyományos értékeket is szeretném megőrizni. Miért zárja ki ez a kettő egymást?

Van olyan, amikor elveszíted a humorérzékedet?

Persze, például az előző válaszomban. Én szkeptikus alkat vagyok, de ebből táplálkozik a humorom is, amit a színpadon poénná alakítok. Természetesen a társulati kollégáim is az életből merítenek

Ez fárasztó?

Dehogy! Tök jó.

Ezért volt érdemes elhagyni a tanári pályát?

Biológia-rajz tanár voltam. Három évig. Szerettük egymást a gyerekekkel, de nem voltam jó tanár, mert hol engedékeny voltam, hol a falhoz vágtam krétát. Nehéz hivatás, becsülöm a tanárokat. Később rájöttem, hogy én egy állandóan újat teremteni akaró, kreatív típus vagyok.

Az állatok szeretete viszont visszaköszön, azt írod, hogy Boborján életre keltette a benned rejlő „összes kutyaságot”.

Engem úgy könyveltek el huszonöt éve, mint állatbarátot, az egyik barátnőm is Kutyának hívott. Elérzékenyültem még a kutyák látványától is. Elég későn, negyvenéves korom körül lett házam és állatom. Akkor döbbentem rá, hogy nem értem az állatokat, amikor láttam, hogy a volt párom milyen türelemmel és valódi szeretettel közelít feléjük. Amikor elment, és én egyedül maradtam, és a cica és a kutya piszkítása várt reggel, akkor fogtam fel, hogy az igazi szeretet lemondás, felelősség, és túlmutat azon, hogy „milyen okos, szép kis buksid van neked”. Huszonöt évig hirdettem, hogy szeretem az állatokat, úgy, hogy nem takarítottam soha a kutya után. Akkor jöttem rá, milyen érzés, hogy valaki ki van nekem szolgáltatva. Megtanultam alkalmazkodni hozzájuk, elfogadni, hogy nem akkor kell simogatni őket, amikor én akarom, hanem amikor az az öntörvényű kis lény igényli. Persze, erre ma sincs mindig idő.

Akkor mondhatjuk, hogy egyben szülővé is értél.

Egy hosszabb kapcsolat után most újra kezdtem. Okosabban, bölcsebben, remélem végre saját gyermekem is lesz. Szerencsés vagyok, hogy még halálom előtt fölnőttem.

Mégis miért nem tud mindenki tanulni ezekből a helyzetekből?

Nem mindenki él a lehetőségekkel. Nem mindenki elég érzékeny hozzá. Néha, amikor egy űrhajós elmeséli az élményeit, érzem, hogy nem neki kellett volna fölmenni.

Dolák-Saly Róbert milyen lehetőséget szeretne megkapni?

Az én gumicsontom, – amitől valószínűleg elájulnék –, ha felmehetnék pl. a nemzetközi űrállomásra, és egy nagy ablak előtt ücsöröghetnék, vagy kapnék egy órácskát a Holdon...

Vannak Föld-közelibb vágyak is a listán?

Vannak, sőt meg is valósultak. Harminc éve, a kommunizmus kellős közepén, a Valery c. angol filmben láttam először egy brit gitáros énekest, Roy Harpert. Később tudtam meg, hogy zenélt a Led Zeppelinnel, turnézott a Pink Floyddal, Paul McCartney énekelt a lemezén stb. Szakmailag igen elismert, ugyanakkor a műfaj margóján tevékenykedő művészről van szó, 35 lemezzel, amiket ő írt.

Ez év januárjában voltam két koncertjén is az ő meghívására, és hallgathattam meg élőben végre azokat a dalokat, amelyek a legnagyobb zenei hatással voltak rám. Mondhatom, hogy jó barátok lettünk, heti rendszerességgel levelezünk. Vannak tehát csodák, ki gondolta volna ezt annak idején. Megkérdeztem tőle: mi ad erőt ahhoz, hogy 64 évesen is ugyanolyan elánnal alkosson? Azt mondta, hogy ő hosszútávfutó, és valószínűleg a cipőjében fog meghalni – ez egy értelmes élet.

És mi van a Cél felirat alatt?

Mindenkinek más. Szerintem addig érdemes élni, amíg képesek vagyunk a belső fejlődésre. Aztán ide tartozik még az a probléma is, hogy idős korban az emberek fölöslegesnek érzik magukat, ebbe szoktak belehalni. Ennek a világnak, ennek az országnak az egyik fő bűne az, hogy az értelmes tevékenységet megtagadja az emberektől.

Az előadások és a könyveid sikere is csak részeredmény?

Dehogy, ezek fontosak nagyon! Viszont sokszor nem érdemes elhinni, hogy a siker, a körülzsongás valóságos. A zsongóknak van egy része, amely a hírnévre gerjed, sokan sznobságból tapsolnak, és fogalmuk sincs róla, hogy mit csinálsz. Persze, ha jó szándékkal, örömmel közelednek a művészetedhez, azt meg kell becsülni, függetlenül attól, hogy mit vesznek le belőled. A gond csak azokkal van, akikről az előbb beszéltem. Viszonylag kevesen értik az üzenetet. Ne dőlj be annak, ha azt üvöltik neked, hogy „király vagy”. Ha ezt a művész az ún. siker-időszakában megtanulja, kevésbé hal bele, ha már nem ő kapja a tapsot.

Szám Katalin

Kapcsolódó anyagok

CikkekCikkarchívum
Címkék: 2005 | Képmás
Powered by Gothic
© 2009 Deepskeye Systems -

Dolák-Saly Róbert honlapja