Keresés
Hol vagyok: dolak.hu > Média > Cikkek > Cikkarchívum

Kurir: Boborján majdnem disszidált

1996. 02. 11.

Ő néz a legtávolabbra a világon, ő beszéli a legtöbb nyelvet - még az urdut is -, arról álmodik, amiről akar, de banánról nem szívesen, mert az hülyeség Pandacsöki Boborján szerint, hiszen róla van szó. Anti bácsi pedig fél lábbal a zsírban van, noha a kocsma el van vetve. És aki mindkettő: Dolák-Saly Róbert, amúgy szép reményű gitáros-énekes, de hivatásszerűen rajzoltathatna és élővilágolhatna is.

Nemzedékeket hidal át: Anti bácsi meg Pandacsöki Boborján egy személyben, de két figurában. Laár András, Galla Miklós, Nagy Natália játszótársaként Besenyőcsalád-centrikus, ám tanerő is lehetne, ha kedve tartaná. A neve: Dolák-Saly Róbert.


Volt valamikor egy zenekarod, amit úgy hívtak, DSR Band. Emlékezetem szerint későn született és korán szűnt meg.

Egy évnél tovább nem tartott, ráadásul az életemben nem foglalt el jelentős helyet. Korábban önálló koncertekkel mutatkoztam be. Azt sokkal lényegesebbnek tartom.

Nem sokkal ezután következett a L'art pour l'art. Hogy alakult volna a sorsod, ha ez a társulat nem jön létre?

Valószínűleg valahol Nyugat-Európában laknék, és ott csinálnék valamit. Már többször el akartam menni ebből az országból, de nem úgy alakult, mert mindig bejött valami a képbe. Többek között 1989-ben, amikor már csaknem úton voltam, elkészíthettem egy gyereklemezt. Gondoltam, azt még megvárom. Aztán felvehettem az önálló albumomat, úgyhogy azért maradtam.

Zenész lennél külföldön, netán vendéglátóznál?

Vendéglátózni biztos nem mentem volna el. Feltehetően egészen más területen dolgoznék, de el sem tudom képzelni, hogy hol, mit. Biológia-rajz szakon végeztem, még az is lehet, hogy tanár lennék. Egyébként '75-ben, húszéves koromban már majdnem disszidáltam; anyám kifejezett könyörgésére jöttem vissza.

Hová mentél?

Olaszországba. Vannak ott rokonaim. Úgy terveztem, hogy vonatra ülök és onnan is tovább állok.

És akkor mihez kezdtél volna?

Húszéves koromban zenéltem volna, az biztos. Ha akkor kimegyek, szerintem ott sem hagyom magamat elveszni. Ha egy fiatal ember tele van ambícióval és tegyük fel, tehetséggel, a tehetségének része kell legyen, hogy képes tervszerűen előrelépegetni. Azt mondják, kint nagyon sok tehetséges ember van, de kevesen futnak be közülük. Az igaz. És milyen sok tehetségtelen is befut? Én nem világsztár szerettem volna lenni. Mindig tudtam, hogy amit én csinálok, az nem arra predesztinál. Elég lett volna nekem, hogy mindig megtöltök egy színháztermet. És ez messze nem világhír.

Távozási szándékod miből fakadt?

Elegem volt az országból, abból az amatőrizmusból, ami itt folyt, szóval azt gondoltam, hogy azon a színvonalon, amilyenen szeretnék dolgozni, itt nem lehet.

Ha ma valamibe bele akarsz fogni, már jóval ismertebben, könnyebben el tudod érni?

Talán. Itt ragadom meg az alkalmat, amire szeretném kihegyezni a beszélgetésünket: április 1-jén meg fog jelenni Őskor címû lemezem, 18 dal lesz rajta.

Nem akartál-e grafikus vagy festőművész lenni?

Nem, egyszerűen a hatásfoka miatt. Valószínűleg azért, mert manapság egy festőnek százszorosan meg kell küzdenie az elismerésért, ráadásul az nagyon soká jön és elég lapos.

Ezek szerint a rajz kiegészítő volt a biológia mellett?

Az iskolában elég jól rajzoltam. Nagyapám többek között festőművész is volt, édesapám is zseniálisan rajzolt. A családban tehát ez a fajta tevékenység kézenfekvő volt. Egyszerűen azért vettem fel ezt a szakot mert érdekelt, de nem csináltam vele semmit.

Eddig azt hittem, valaki azért lesz rajztanár, mert szeret festegetni és bizonyos tehetséget fel tud mutatni. Na és van érzéke a kreativitáshoz.

Engem gyerekkoromban elsősorban a tudomány érdekelt. Mindig kutató szerettem volna lenni, azon belül is az alapkutatás izgatott. A főiskolán az egyik tanár javasolta is, hogy tanársegédként maradjak ott. Azért nem maradtam, mert Magyarországon tanárnak vagy tudósnak lenni halott ügy.

Ezek után mi történt? Tudósi vágyakkal elmentél tanárnak?

Elvégeztem a főiskolát, és szinte azon a héten, amikor megkaptam az oklevelet, befejeztem tanári karrieremet, amit kizárólag képesítés nélkül futottam be.

Mit tanítottál?

Alsó tagozaton osztályfőnökként mindent, felsőben rajzot és biológiát. És amikor egy énektanár megbetegedett, bementem helyette is órára.

Milyen tanár voltál?

Csak a gyerekek visszajelzéseiből tudom felidézni. Szerintem olyan valaki voltam, aki sokkal többet adott, mint amennyit számon kért. Úgy emlékszem, nem voltam gizda, amikor feleltettem. Egyetlen dolog miatt voltam szigorú: amikor a gyerekek egymás személyiségébe belegázoltak. Az volt az a pont, amikor talán keményebb voltam a kelleténél. Gyűlöltem az agressziót.

Ma is?

Ez most is erősen él bennem. Ha bárhol bármilyen atrocitást látok, nehezen tudok uralkodni magamon.

Miként a sziveszteri dalban, a Szerelmi vallomásban... Amikor kiderül, hogy hihetetlenül szelíd fiú vagy, csak senki ne ingereljen föl.

Az a szöveg éppen ennek a dolognak a karikírozása. A legérdekesebb ebben a kérdésben, hogy sokszor beszélgetünk a fiúkkal arról, nincs olyan képtelen helyzet, ami ne lenne jelen a világban. Mi nem tudunk elég abszurdak lenni, mert minden létezik. Ez a dal is ilyen. Nemegyszer tapasztaltam már, akár a szomszédban, mert sok helyen laktam életemben, akár az utcán, akár szórakozóhelyen, hogy egy férfi sokszor vindikálja magának a jogot, hogy egy nőt agyon-vissza verjen, egyszerűen csak azért, mert csúnyán nézett rá.

Önálló dalaitokat saját magatok írjátok?

Többnyire, de nem mindig, mert például az egyik dalom zenéjének a felét Galla Miklós szerezte, és én is írtam dalszövegeket neki. Saját dalaim szövegét mindig én írom.

Úgy érzékeltem, a tietek megkomponált helyzethumor.

Általában konkrétan megírjuk a jeleneteket, de sokszor improvizálunk is.

Azt hiszem, számotokra a humor kollektív műfaj. Összeállt néhány hasonló ízlésű ember; és kiderült, amit a hétköznapok során művelnek, az megállja helyét a színpadon is.

Ez jó megfigyelés. Néha elgondolkodunk azon, milyen humoristákhoz tudnánk hasonlítani magunkat. John Lennon egyszer azt nyilatkozta, nekik kicsit könnyebb volt, amikor Elvis nyomába indultak, mert Elvis egyedül volt sármos, dögös és minden, aminek lennie kellett. A Beatlesben viszont Paul McCartney volt a szépfiú, Lennon a filozófus és így tovább. Mind a négyükre jutott valami vonzó. Nem konkrétan ezt mondta, de a lényeget illetően igen. Valahogy mi is így működünk; kiegészítjük egymást.

Eleinte mintha eléggé a háttérben mozogtál volna.

Ez a társulat eredetileg Laár András önálló estjének segítésére állt össze. A műsor címe is az volt: "Jelenetek egy költő életéből". Később aztán többpólusú lett a produkció. Eleinte a magam számára nem volt olyan fontos a L'art pour l'art Társulatban való szereplésem, mint amennyire annak tartottam saját zenei működésemet; emiatt aztán viszonylag kevés alkotói energiát nyomtam bele akkoriban. Nem figyeltem eléggé arra, hogy a lehetőségeim, tehetségem szerint nyilvánuljak meg. Egyszerűen nem volt ott annyira az agyam.

Most már kétségtelenül ott van.

Igen, mostanában reflektorabbfényben vagyok. Hol egyikünk, hol másikunk volt így. Mi ennek örülünk, mert ahogy egymás közt mondani szoktuk, mindannyiunknak jó, ha valaki igazán alkotó periódusban van.

Anti bácsi miként született meg? Tompikához kellett egy öregúr?

Az öreg sokkal előbb megvolt, mint Tompika, hiszen az elsõ Vastyúkban már mint politikus kortesbeszédet mondott.

Na és itt van Pandacsöki Boborján. Hogyan jött világra?

Az úgy történt... hogy már évekkel a L'art pour l'art Társulat létrejötte előtt megszületett, csak nem volt neve. Ez a legintimebb belső magánéletemnek volt a figurája, egy olyan kedveskedő emberke, aki odabújt a barátnőjéhez vagy egy kutyával beszélgetett; ilyen hangon és ilyen pofával. Ez nem tudatosodott bennem, amíg az egyik barátnőm nem mondta, csináljak úgy. Kérdeztem, hogyan? Hát úgy, felelte, ahogy szoktál. És akkor én megpróbáltam visszaemlékezni, vágtam egy arcot, de õ helyesbített: nem, az alsó száddal nem kell csinálni, csak a felsővel. Gyakorlatilag valami olyasmit csináltam, amiről nem tudtam. Így született Boborján. Amikor a L'art pour l'art Társulat harmadik estjébe, a Rengeteg parittyába új figura kellett, én felvetettem, de félénken, rendkívül félénken, mert nem hittem, hogy közérdekű.

Bányai György

Kapcsolódó anyagok

CikkekCikkarchívum
videóvalSzerelmi vallomás
Pandacsöki BoborjánPandacsöki Boborján
Címkék: 1996 | Kurir
Powered by Gothic
© 2009 Deepskeye Systems -

Dolák-Saly Róbert honlapja