Nők Lapja: Nesze nektek, egyétek!

2003. 01. 15.

Mindig azt hittem, az abszurd humorra csak egy szűk értelmiségi réteg vevő, és tessék! Dolák-Saly Róbert, alias Boborján Madáretető című könyve második a sikerlistán.

Sajnos a televízió is ebben a tévedésben él. Nem veszik észre, hogy a L'art pour l'art Társulat mindenféle támogatás nélkül tizenhat éve a csúcson van. Estéről estére megtöltjük a színházakat országszerte. Óriási rajongótáborunk van. Hiba lenne azt hinni, hogy a magyar közönség nem szereti a nívós, eredeti dolgokat. Ellenkezőleg. Örült Alfonzónak, Hofinak, Örkénynek... Mindannyian igényes humort műveltek, amilyet én is szeretnék. Mindig az izgatott, hogyan lehet úgy írni, hogy nem veszek tudomást a műfajok korlátairól. A Madáretetőben épp ez a humor forrása. A könyv nem más, mint három bulvárlap paródiája. Van benne képtelen képregény - mivel a rajzoló betegeskedett, kénytelenek voltak rajzok nélkül közzé tenni a képregényeket -, táncdalfesztivál - hang híján tátogó emberfejekre kell szavazni -, és így tovább...

Néha könnyesre kacagtam magam az ötleteiden, máskor sírni támadt kedvem.

Néhány szigorú kritikusom is hasonlóan fogalmazott. Azt mondták, ez egy több szintes épület. A felszínen végig lehet kacarászni, de aki mélyebben bocsátkozik az írások értelmezésébe, az se fog unatkozni. Egy olvasótalálkozón filozófusként emlegettek. Csak mosolyogtam a bajuszom alatt. De hát miért is ne? John Lennont is nevezték filozófusnak, holott dalokat írt. A filozófia nem más, mint gondolkodás. És is csak ezt tettem.

Hogy van ez? Jössz-mész ezen a golyóbison, és közben kimazsolázod az agyatlan dolgokat?

Valahogy úgy. Állandóan résen vagyok, és megfigyeléseim, töprengéseim eredményét hol egy újságcikkben, hol egy dalban, hol egy jelenetben teszem közzé. De nem kell túlságosan megfeszülnöm, elég abszurd ez a világ magától is. Olyannyira, hogy amikor kötetbe gyűjtöttem az írásaimat, ki kellett hagynom egyet-kettőt, mert szó szerint elhangzottak valakinek a szájából. Van például egy Fedélrikkantó verseny című. Erre látom ám, hogy valahol tényleg ordibáló versenyt rendeztek. Még jobb példa, amikor nemrégiben Laár Andris azzal jött be a színházba: Gyerekek, alighanem ki kell hagynom Besenyő Pista bácsi egyik monológját! Moszkvában megszálltak egy színházat a terroristák. Akkor már egy éve minden előadásban azt játszottuk, hogy most pedig elfoglaljuk a nézőteret. Hát nem őrület?

Nem fáraszt, hogy reggeltõl estig bosszankodsz Agyatlantiszon?

Borzasztóan fel tudom hergelni magam dolgokon. Minden este megállapítom például, hogy a televíziózás, az emberiségnek ez a csodálatos lehetősége megbukott. Jelentem: nem csak ez. Féltem a gyerekeinket. Húsz-huszonöt év múlva megoldhatatlan problémák tömegével lesznek kénytelenek szembesülni.

Nem látsz kiutat?

Hadd válaszoljak Kosztolányival. Egyik nyilatkozatában kikérte magának, hogy õ pesszimista. Az, hogy alkot, a legékesebb bizonyíték arra, hogy hisz a világban. Ha már nem hinne, egy sort se írna többé. Nekem egyébként szerencsém van. A mérgemet le tudom vezetni a színpadon. Kiírom, kijátszom, kibohóckodom magamból, és akkor jól vagyok. Most turnéidőszak van, alig várom, hogy találkozzam a társulattal. Infantilis módon fárasztjuk egymást, és minden utunk röhögésbe torkollik.

Ezek szerint igaz, hogy a humoristák a magánéletben is folyton viccelődnek.

Majdnem. Én hasonló közegben élek otthon is, hiszen Szászi Móni, a párom, egyúttal alkotótársam is. Az õ ötlete volt a Besenyő család, és õ írja a jeleneteit. Tüneményes, végtelenül tehetséges írónő. Jellemző, hogy ez az ország nem fedezi fel õt. Ez a mi bajunk. Európába tartunk, közben a saját házunk táján elfelejtünk körülnézni. Pedig ez az egyetlen esélyünk. Haladéktalanul fel kell emelni a tehetségeinket!

Nem magad miatt mondod, ugye? Hiszen bármit csinálsz, írsz, zenélsz, játszol, odavan érted a közönség.

Pedig engem nagyon sokan nyírtak. Négyszer kellett ORI vizsgára mennem, hogy egyszer elhiggyék: tudok zenélni. Nem sokkal később megkaptam a lemezemre az Emerton , majd az Arany zsiráf díjat. A színművészetiről is kétszer rúgtak ki. Pedig míg Chaplin csak egy figurát alkotott meg, én - reményeim szerint - többet is. Harminchét évesen kezdtek felfedezni, amikor beléptem L'art pour L'art-ba. Arra gondoltam, szerzek egy kis pénzt az álmaimhoz.

Megvalósultak?

Közel állok hozzá. Megvettem a stúdiómat, és készül az önálló zenei estem.

Milyen műfajban?

Dolák-Saly-félében. Erőteljes lesz.

Addig is?

Addig is kételkedem. Keresem az okokat, és a figyelem a csúsztatásokat az érvelésekben. Ezekre a finomságokra ügyelni kell, különben madárnak néznek. Elénk szórnak mindent, mint a madáretetõben: nesze nektek, egyétek!

Koronczay Lilla