Keresés
Hol vagyok: dolak.hu > Média > Cikkek > Cikkarchívum

Színes Mai Lap: Királyi Besenyők

2004. 01. 20.

Az abszurd humor legnépszerűbb magyar tolmácsolója, a L’art pour l’art Társulat rekordot döntött. Pucér nők ruhában című előadásuk már több mint egy éve látható a Bábszínházban, és az állandó teltházas siker miatt még nem is veszik le a programról. A Besenyő család kedvelői idén könyv formájában is nevethetnek az ismert jeleneteken.

A nagysikerű szilveszteri tévéműsor után a társulat az m1 vezetőségével tárgyal. Ha minden összejön, a Besenyő család életét hamarosan ezen a csatornán követhetjük majd figyelemmel. Addig sincs pihenés, hiszen a színházi előadások mellett Dolák-Saly Róbert újabb könyvet ír. Ezúttal a kicsit esetlen, de jólelkű Boborjánról készül kötet, amelyben az ismert jelenetek mellett vadonatúj poénok, valamint mesék, rajzok és fotók is helyet kapnak. Társszerzőként a csapat egyetlen hölgy tagja, Szászi Móni is közreműködik. – A könyvvel egy időben megjelenik az új lemezem is, de nem a megszokott Dolák-Saly stílusban – mondja Robi. – Kicsit keveredik majd a melankolikus zene és a boborjános hangulat. A társulat három éve nem adott ki CD-t, de ez a szólólemez már érik bennem egy ideje.

-wanmás-

Kapcsolódó anyagok

CikkekCikkarchívum

Kapcsolódó linkek

Boborján könyv
Powered by Gothic
© 2009 Deepskeye Systems -

Dolák-Saly Róbert honlapja