Vasárnap Reggel: Boborján tettre kész

2004. 10. 10.

Dolák-Saly Róbert saját alteregójáról, Boborjánról írt könyvet, s a kötet napokon belül napvilágot lát. Eközben a félszeg figurának egy weboldal is készül(t), de megszemélyesítője se unatkozik: koncertezik és a L’art pour l’art társulattal Best uff-anyagot kreál.

Amikor legutóbb beszéltünk, rosszkedvűen meséltél róla, hogy máig nem tudod eldönteni, érdemes volt-e itt ragadnod vagy helyesebb lett volna disszidálni. Mára eldőlt a nagy dilemma?

Itthon vagyok otthon és egyáltalán nem érzem magam rosszul. Az emberek szeretnek. Nemrégen a bankban egy hölgy nem tudott kiszolgálni, mert úgy rájött a röhögés, amikor meglátott, hogy ki kellett mennie… Gondolom eszébe jutott valamelyik szerepem. Nemrég odajött hozzám egy tarfejű, kigyúrt arc, s amikor már-már azt hittem, hogy leüt, barátságosan vállon veregetett és kezet nyújtott. De persze mindettől még nem vagyok elszállva, s nem megyek el szó nélkül a visszásságok mellett. Annak például egyáltalán nem örülök, hogy évek óta mindig a kultúra húzza a legrövidebbet.

Mire gondolsz pontosan?

Ma gyakorlatilag úgy van egy fiatal művész kiküldve a nagybetűs életbe, mint amikor egy hosszútávfutót odalöknek a rajthoz hátrakötött kézzel és lábbal, s azt mondják neki: na, fussál! A művészettől egyszerűen elvették a levegőt Magyarországon. Mégis bizakodó vagyok. Azt gondolom, hogy a politika és a média eróziója ellenére van egyfajta fejlődés: módosul az utcakép, kávéházak nyílnak, kezd kitárulni a világ.

Felmérted már, hogy egy olyan néző szemében, aki a Barbara-showért vagy a Szuperbuliért rajong, a ti abszurd látásmódotok furcsának, kissé idegennek tűnhet? Ennek fényében pedig felmerül a kérdés: hol a végcél? A mai Magyarországon aligha válna ideállá a Monty Python társulat, s az olyan kiváló komédiások, mint Michael Palin, John Cleese vagy Terry Gilliam…

Ami az ideállá válást illeti, lehet, azt azért tudni kell, hogy a L’art pour l’art Társulat a mai Magyarországon igen sok embernek nagy kedvence. A színházba járó közönség, az e-mailek sokasága azt jelzi vissza számunkra, hogy rengetegen rajonganak a dolgainkért. A Madáretető című könyvem hatodik kiadását érte meg. Sokan vannak, akik ugyan nézik a tévét, de kritikus szemmel. Nekik is kéne műsorokat gyártani. Azt szoktam mondani, hogy nem baj, ha van minden, de akkor tényleg minden legyen!

Gondolom, azért te is kötsz kompromisszumokat. A Mónika-showba elmennél?

Oda speciel még nem hívtak, de sok helyre már igen, és sokszor mondtam nemet. Eddig például egyetlen filmszerepre sem mondtam igent, csak most, Tímár Péterrel tettem kivételt, örömmel. A show-műsorokkal is hasonló a helyzet. Csak azt vállalom be, ami vállalható. Szerencsére, a L’art pour l’art már jó ideje nem „tévé-függő”, vagyis nem kell mindenáron ott lennie. Kicsit olyanok vagyunk már, mint a régi nagy rockbandák, azaz nem kell minden hülyeségre vállalkoznunk azért, hogy ránk figyeljenek az emberek.

Megjegyzem, a hazai rock mamutok többsége bár bírja a közönség szeretetét, sok új ötlettel nem állt elő az elmúlt másfél évtizedben.

Mi azért iparkodunk. Egyébként is azt gondolom, hogy abszurdban a L’art pour l’art a legjobb itthon. De ezt nem mindig veszik tudomásul a tévés atyaúristenek, akik rendre kísérletet tesznek arra, hogy megmondják, mit csináljunk, hogyan viccelődjünk. Volt olyan, aki arról győzködött, hogy jól állna nekem a politikai humor. Csak hát engem ez az egész hidegen hagy. Na, ilyesmikért nem vagyunk mostanában semmilyen adón sem. Egyébként szerintem sokan nem tudják, hogy amikor Karinthy Frigyes alkotott, hogy hívták Magyarország miniszterelnökét.

Újra csak azt tudakolom: mi a cél? Meddig lehet sikeres Anti bácsi vagy Boborján?

Szerencsére soha nem ragadtam le egyetlen figuránál, vagy produkciónál sem. Tele vagyok ötletekkel, s a társulat tagjai is jó formában vannak. Ráadásul sok mindent csinálunk külön-külön is, ami plusz energiákat ad. Most októberben jelenik meg a második könyvem, és egy rockzenei lemezt készítek éppen. Ideális állapot azonban az lenne, ha még a mi időnkben, a mi tevékenységünk ideje alatt megtapasztalhatnánk, milyen egy egészségesen működő, állandóan mozgó, inspiratív szellemi közegben élni. Vagyis, ha a magyar kultúra élne, és nem agonizálna. Többek között én is ezen dolgozom.

Szabó Zoltán Attila

Dolák-Saly Róbert
Született: Krisztus előtt százötvenben
Iskolái: Kutya- és jegenyefaképző Főiskola
Foglalkozása: Volt lemezborító, tojásszelidítő és autómentő. Jelenleg időrabló
Családi állapot: Hajadon