Emlékszem, régen sok bánat ért,
Van néhány kudarc, mit elfelejtenék.
Az oviban többször kiáltott reám
A Magdi néni, hogy fogjam be a szám.
És azzal csúfolt, hogy túl nagy a fejem,
Ő volt az első, ki miatt kisiklott az életem.
|
A szomszéd fiú izmosabb volt,
Egy szagos radírt tőlem elrabolt.
Ha újra látnám, megleckéztetném,
S a Magdi nénit is már nagyon, nagyon, nagyon leverném.
|
Hiszen ma én vagyok az erő,
A jégtörőhajó,
Én vagyok a nyerő,
Én vagyok a jó!
|
Én vagyok a jövő,
A meghatározó,
A tér vagyok, az idő,
A négy dimenzió, a vasmacsó, a vasmacsó!
|
A gyomrom ugrál, a hajam kihull,
Ha eszembe villan Kobzos tanár úr.
A koponyám bánta, amikor megszidott,
Az igazgató úr meg az illemhelyen rám nyitott.
|
Az osztálytársnőm tetszett nagyon,
Az arcán gúny volt és gőgös szánalom.
Szemében girnyó kukac voltam én,
Ha szembe jönne, ma már nagyon, nagyon, nagyon leütném.
|
Hiszen ma én vagyok a menő,
A sikert halmozó,
Én vagyok a Jenő,
A híres nőfaló!
|
Én vagyok a minden,
Az égből származó,
Én vagyok az isten,
Az örökkévaló, a vasmacsó, a vasmacsó!
|
Tudom, hogy én vagyok az Ernő,
A zöldes űrmanó,
A bégető napernyő,
A szárnyas víziló.
|
Remélem, nem késő,
Hol egy nyugtató?
Jöhet már a mentő,
Itt vagyok, hahó, a vasmacsó, a vasmacsó!.
|