delmagyar.hu: Dolák-Saly Róbert: állattitkokról egy szót se

2015. 04. 14.

Az erededti cikk megtekintése

Boborjánként talán megugatná a postásokat, a színpadon kívül viszont arra gyanakszik Dolák-Saly Róbert, hogy valóban elfogyasztják a leveleket. A L'art pour l'art tagja sajátos módon készül saját 60. és a társulat 30. születésnapjára, miközben épp nem költözik, ám annál lelkesebben „lájkol".

Húsvét alkalmával „soha el nem múló füleket" kívánt rajongóinak. Hogyan képzeljünk el egy dolák-salys ünnepet?

Úgy, hogy egy hatalmas, ember méretű nyúl ül a kertünkben, és körötte táncol megannyi csodásan megfestett, óriási tükörtojás. A fákon és a háztetőn angyalok ülnek és énekelnek. Így kell elképzelni egy dolák-salys húsvétot, ami persze nem azt jelenti, hogy így is van.

Április 18-án Szegedre érkezik a L'art pour l'art Társulat A postás, aki megeszi a leveleket című előadásával. Ön hogy van a postásokkal és az eltűnő levelekkel? Karakterei közül Boborján talán megugatná, Anti bácsi a nők felől közelítené meg a kérdést, míg Leopold nem értené, hogy kerülnek a postaládába a levelek...

Én folyton gyanakszom a postásokra. Mindennap igyekszem megsaccolni, hogy vajon a nekem címzett levelek hány százalékát eszik meg titokban. Szerintem azért kapok olyan kevés expressz és tértivevényes levelet, mert azokat már munkakezdéskor, a postán elfogyasztják. Megfigyeltem, hogy amikor a postásokra nézek, mindig elkapják a tekintetüket. Biztos érzik, hogy tudom.

Sokat költözött, ma sokat utazik, de Szegeden épp nem lakott. Köti valamilyen különleges emlék a városhoz, van a szívének kedves hely itt?

Igen, vannak különleges emlékeim a várossal kapcsolatban. Sose felejtem el, amikor egyszer gyalog mentem az egyik szegedi utcán. Ez nagyon megmaradt bennem. Egyszer meg, nem messze onnan, egy boltban lehajoltam. A legemlékezetesebb élményem viszont az volt, amikor egy szegedi parkban hátrafordultam, majd vissza. Ezt az epizódot hónapokig nem bírtam kiverni a fejemből. Vissza is járok oda néha, hogy felidézzem a régi szép időket. Nem csoda, hogy Szegedet nagyon megszerettem.

A nyelv – a Társulat abszolút közege – él, változik. Mit gondol, ma máshogy teszi ezt, mint mondjuk a L'art pour l'art indulásakor? Kell a gyorsan szókincsünkbe épülő, új, gyakran idegen szavak (például a „lájkollak" kifejezés) miatt gyorsítaniuk, új munkamódszert, anyaggyűjtő-alkotó technikát alkalmazniuk?

A Társulat minden hétfőn anyaggyűjtő akciókat indít a belvárosba. Általában három csoportban indulunk, hátizsákokkal felszerelkezve. Este, amikor végzünk, az új kifejezéseket a konyhaasztalra szórjuk, és onnan válogatunk. A „lájkolás" miatt pedig annyira fel kellett gyorsítani a munkamódszerünket, hogy a nagy sebesség miatt teljesen elmosódottnak látszunk. Így néha nem is tudjuk, hogy melyikünk kicsoda.

Más ma a színpadon nevettetőként a küldetése, mint a kezdetekkor?

Igen, ma Pethő Zsolt (a többek között Besenyőné Bényei Margitot megtestesítő társulati tag – a szerk.) küld a színpadra, ha véletlenül elmélázok. A kezdetekkor ez másképpen volt, akkor még az ügyelő küldött. Én azért nevettetem meg az embereket, nehogy észrevegyék, hogy mennyire kényelmetlen és fárasztó két órán át ücsörögni, egy helyben a nézőtéren. Ha nem nevettetném őket, akkor feltűnne nekik, hogy ez mennyire unalmas dolog.

Közeledik 60. születésnapja, a Társulat 30 éves lesz jövőre, 20 az első, a Vastyúk is talál szeget című L'art pour l'art-lemez. Hogyan készül ezen évfordulók megünneplésére?

Megfigyeltem, hogy a kerek évfordulók mindig tízzel oszthatók. Ez annyira érdekes számomra, hogy ha elérkezik az említett időpont, akkor mindig el is osztom őket. A születésnapomra úgy szoktam készülni, hogy várok, amíg eljön, és amikor meg már ott van, akkor hagyom, hogy továbbmenjen. Ez eddig még mindig bevált, most is így fogok tenni.

A társulati produkciók mellett fut Agyatlantisz című önálló estje, de tart gyerekkoncertet is. Lesz olyan, hogy nem önálló esteket ad, hanem „megpihen" alkotóként, és az életműve miatt közönségtalálkozókat tart majd?

Ilyenek már vannak most is, hiszen a közönség mindig találkozik az előadásokon, és sosem tudják elkerülni egymást a nézőtéren. Az is eszembe jutott, hogy milyen szép lenne, ha ilyenkor mindenki bemutatkozna egymásnak, de kiszámoltam, hogy ez nagyon sok időt venne igénybe. Így maradnak a szimpla közönségtalálkozók bemutatkozás nélkül.

Mit jegyzett bele legutóbb abba a kis füzetébe, amelyben bizonyára a hirtelen jött ötleteit tartósítja?

Legutóbb 15 éve írtam bele azt, hogy: vége, innentől jön a digitális adatrögzítés.

Ön digitális lény, ez honlapján látható. A weboldalon van egy galéria „Az én volt állataim" címmel. Melyik a kedvenc állata?

Ezt az információt egyelőre fél évre titkosítottam, tudniillik állam-, illetve állattitkot sértene, ha beszélnék róla. Ha ősszel újra megkérdezik, akkor elárulom, ahogy azt is, hogy miért csak akkor árulom el. Én azért nevettetem meg az embereket, nehogy észrevegyék, hogy mennyire kényelmetlen és fárasztó két órán át ücsörögni, egy helyben a nézőtéren.

Kiss Tímea