Díszpolgár: Pedig de!

2016. 05. 22.

Az eredeti cikk megtekintése

Ezzel a címmel, május 24-én, kedden este, 19 órától, a debreceni lovardában Dolák-Saly Róbert ónálló előadóestjét tekinthetik meg az abszurd humor kedvelői.

A műsorban szerepel a legendás Besenyő család „zsenilis” öregje, Anti bácsi, megjelenik Naftalin Ernő „ötletológus”, és gyakran feltűnik a harsány Leopold mester is. Meghívott „meglepetésvendég” a l’art pour l’art-os Pethő Zsolt, aki megszólaltatja a mára már igencsak elszemtelenedett Pandacsöki Boborjánt is, aki minden lehetőséget megragad, hogy felrúgja az eredeti műsortervet. Ebből az alkalomból kerestük meg Dolák-Saly Róbertet, egy rövid interjúra.

Győrben született. Szülővárosából Zalaegerszegre, onnan Dunaújvárosba költözött, majd Budapesten érettségizett a Szinyei Merse Pál Gimnáziumban. A felsorolt városok közül melyik áll szívéhez közel?

Érdekes, ezt interjúban még senki sem kérdezte tőlem, pedig tényleg fontosak voltak ezek a városok az életemben. És hogy a kérdésre is válaszoljak, természetesen: Győr, ahonnan viszonylag hamar elköltöztünk. Ott laktak a nagyszüleim, akiknél életem legszebb nyarait töltöttem. Olyannyira, hogy első rímbe szedett gondolataimat is Győrről írtam, körülbelül tíz éves koromban. A mű valahogy így kezdődött: Győrött születtem, szeretem e várost, / hasonlóképpen, mint Petőfi a nagy rónaságot…

Édesapja gitárján kezdett először hangszeren játszani. Hamar kiderült, hogy a komponálás mindennél jobban érdekli. Első dalait gimnáziumának rendezvényein mutatta be. Zenei pályafutása akkor kezdődött, amikor az Omega együttes meghívta az 1976-os, majd az 1977-es turnéjára egyszemélyes „előzenekarnak". 1980-ban megnyerte a Magyar Televízió Pulzus című zenei műsorának tehetségkutató versenyét a szólisták kategóriájában. 1982-ben készült el első önálló koncertműsora, a XX. századi barlangrajzok. Hogyan kapcsolódott be az életébe a „humor”?

Több oldalról ért „humortámadás”. Először is: anyai nagyapám sajátos kommunikációja révén, ahogy például a piaci árusokat ugratta, hogy megnevettessen engem. Aztán a kiváló humorérzékkel megáldott édesapám által, aki az akkori Budapesti Műszaki Egyetem legszórakoztatóbb hallgatója címét birtokolta évfolyamtársai körében. Különleges képességeit egy győri amatőr színjátszó csoport tagjaként kamatoztatta. Barátai, ismerősei legendás történeteket meséltek apám sokkal többre érdemes komikusi tehetségéről. És ahogy az lenni szokott, mind ezek ellenére mérnök lett. A harmadik hatás idősorrendben Nagy Lajos, majd Karinthy Frigyes írásaival érkezett hozzám, később pedig Alfonzó abszurd jeleneteivel, amiket a tévében láttam. A gimnáziumban már nem esett nehezemre elfoglalni az osztály bohóca hálátlan posztját. Érdekes módon pedig később zenészként kerültem bele egy humorelőadásba. Ebből lett később a L’art por l’art Társulat.

Négy könyve is megjelent. A kilenc kiadást megért Madáretető, aztán a Szászi Mónival közösen írt Boborján, majd a Madáretető folytatásának tekinthető Agyatlantisz, avagy az ember tragédia című könyve, valamint a tavaly megjelent Én vagyok a kedvenc állatom című, sajátos hangvételű verses kötet, melyben néhány gyerekdalának kottája is megtalálható. Dolgozik-e újabb könyvön?

Én mindig dolgozom mindenen. Még akkor is, amikor nincs tervbe véve, hogy éppen min dolgozzak. A gyarapodó írásaim, zenéim, képsorozataim, amikor elérik a kritikus tömeget, akkor kínálják magukat, hogy valamilyen összegyűjtött formában kiadásra, vagy színpadra kerüljenek. De előre nem szívesen nyilatkozom róluk, mert nem tudható, hogy éppen melyikük tolakszik a másik elé aktuálisan.

Az egri tanárképző főiskolán, biológia-rajz szakon végzett. Később tanárként is dolgozott pár évig. Valamilyen meghatározó élményt tudna említeni ebből a korszakából?

Sok ilyen volt. Kicsit túl hamar lettem képesítés nélküli pedagógus, és ahogy az lenni szokott, egy tizennyolc éves tanító bácsi nehezen tud példát statuálni fegyelmi kérdésekben. Érettségi után nem csak a főiskolát kezdtem el, hanem rögtön kaptam egy másodikos osztályt egy általános iskolában. Nehezen tudtam szakítani a gimnáziumi beidegződéseimmel, nevezetesen azzal, hogy gyakran elkéstem. Így a gyerekek, amikor megláttak, hogy jövök, általában reggel 8 óra után, hatalmas ovációval ünnepeltek. Igen ám, de az osztályunk éppen az igazgatói iroda felett volt, így a „diribácsi” volt az első, akit a gyerekek tájékoztattak késői érkezésemről. Csak azért nem rúgtak ki, mert a gyerekekkel aztán hamar jó közösséggé kovácsolódtunk, és nagyon eredményes volt az együttműködésünk.

Létezik Önnél alkotói válság? Mit tesz ilyenkor?

Az esetek nagy részében én ezt úgy hívom, hogy feneketlen lustaság. Néha nehezemre esik az időszerűen fontos dolgokra koncentrálnom. Pedig a műfaj, amiben tevékenykedek, igen nagy szabadságot biztosít számomra, mégis előfordul, hogy szívesen bújnék ki egy aktuális feladat alól, és inkább egy kedvemre való, másik dologgal foglalkoznék. De van olyan is, hogy valamit éppen nem tudok megoldani. Akkor tanácsos pihentetni a kérdést. Majd eszembe jut a kádban, egy baráti beszélgetés kellős közepén, vagy reggel félálomban. Ha az ember állandóan (szellemi) edzésben van, akkor kis pihenésekkel újra éleszthető a szoftver.

1986-ban Dolák-Saly Róbert, Galla Miklós, Laár András, Nagy Natália megalakította a magyar abszurd humort játszó L'art pour l'art Társulatot, amely ebben a felállásban 1996-ig működött. 1996-ban a L’art pour l’art Társulat fele kicserélődött, (Dolák-Saly Róbert-Laár András-Pethő Zsolt-Szászi Móni) és onnantól ön vette át a társulat menedzselését. Érez különbséget a két társulat működése között?

Itt néhány pontosítás szükségeltetik. 1986-ban még Bálint Bea volt a társulatban, őt váltotta Natália 1988-ban. Érdekes, hogy vannak, akik ezt a felállást sírják vissza. Én ma már biztosan kijelenthetem, hogy a régi L’art pour l’artnak hamar befellegzett volna. Szerintem még pár évünk lett volna, és kész. A további színvonalas és hosszú működéshez elengedhetetlen volt Szászi Móni csatlakozása, aki 1998-ban szereplőként is beszállt a csapatba.

Hiszen, amit kevesen tudnak: a régi formáció az igazi áttörést azzal a Besenyő család ötlettel érte el, amit Móni talált ki számunkra. Az összes Besenyő család-jelenet grafikonja szerzői viszonylatban úgy fest, hogy a 90 százalékát Móni jegyzi a kezdetektől számítva. És akkor még nem beszéltünk a sok-sok tévés és színdarab-jelenet megírásáról. Úgyhogy, akinek sokat jelent a társulat léte, az tegye össze a kezét, hogy a tagváltozások révén a társulat ebben a felállásban folytatta, mert csak így érhettük meg a 30. évünket ebben a nem könnyű, abszurd műfajban. Ami a menedzselést illeti, én inkább közvetve javaslok dolgokat a társulat életét érintő kérdésekben, hiszen van egy nagyszerű menedzserünk, Bognár István. A nagy döntésekben pedig mindenkinek benne van a véleménye.

Hallhatnánk valamit a debreceni előadásról?

Nagyon jó lesz! És amiről még nem beszélhetek: a meglepetés vendég az a zseniális Pethő Zsolt lesz, akit így hívnak. Ezt majd a helyszínen tudhatja meg a közönség, addig titokban tartjuk. Úgyhogy tessék ott lenni, mert utólag hiába sajnálja, aki elszalasztotta.

dalnoky