metropol: Az abszurd humornak is jó terep a net

2014. 11. 27.

Az eredeti cikk megtekintése

Igényes, szellemes, szórakoztató, ez Dolák-Saly Róbert Facebook oldala. A L’art pour l’art Társulat színházi és tévés produkcióiból, valamint önálló estjeiből, könyveiből legendássá vált figurái már évtizedekkel ezelőtt meghódították a közönséget. Ma pedig már a Facebookon is hatalmas rajongótábora van.

Mit gondol a közösségi oldalakon megjelenő humorról, másként működik? Szereti csinálni? Kihívásnak vagy lehetőségnek tekinti?

A Facebook számomra nemcsak hírközlő felület, hanem új játéktér. Ahogy játéktér a színpad, a televízió, vagy a könyv is. A Facebook a visszajelzéseivel egyfajta virtuális színpad, ahol like-okkal tapsolják meg a produkciót, és van egy csak rá jellemző bónusz ajándéka: a sok szellemes komment, melyek olykor találóbbak, mint a saját posztjaimhoz írt szövegeim. Ezeken én ugyanúgy szórakozom, ahogy a kommentelők vélhetően rajtam. És itt hadd dicsérjem agyon a Kedves Like-olóimat: a mi közös oldalunkon nem divat az anyázás, sem egymás pocskondiázása. És ez ma ritka. Büszke vagyok rájuk! A „Face-produkciót” közös alkotásnak tekintem, amiért nagyon hálás vagyok az együttműködő ezreknek.

„Alkalmi viccmesterek” rendre tesznek közzé nagy népszerűségnek örvendő úgynevezett mémeket. Ezeket Ön szereti?

Jókat nevetek én is mások ötletein, némelyik nagyon humoros. Tudom értékelni, ha valami újszerű dolog születik, függetlenül attól, hogy milyen műfajból kerül elém.

Rengeteg figurája van (Anti bácsi, Naftalin Ernő, Boborján, Leopold, stb.), amelyek közül egy is hírnevet szerzett volna Önnek. Ezek mind szerepelnek a posztjaiban is. Élvezi, hogy ennyi szerepkörben lép a közönség elé?

Egy kicsi távolabb megyek a válasszal: izgalmas dolog több műfajban is kifejezni magamat. Gondolok itt a színpadi, televíziós megjelenésekre, a könyvírásra, a zenélésre, stb... Az pedig különösen szórakoztat, hogy az abszurd műfaján belül is több figura bőrébe bújhatok.

Boborján vagy Anti bácsi tölt el több időt a Facebookon? Odaengedik önt a géphez?

Á, nem mernek velem packázni. Ők a beosztottjaim. Van egy órarend, melyben szigorúan meg van határozva, hogy ki, mennyi időt tölthet a gép előtt: én mindig, ők soha. Így csak üzenni tudnak általam, én pedig csak azt teszem közzé, amihez kedvem van. E szigorú szabályokkal edzem őket az életre.

Miért tartotta fontosnak, hogy jelen legyen a Facebookon? Magától regisztrált, vagy valaki más ötlete nyomán?

Érdekes, de először hidegen hagyott a dolog. A feleségem (Kurucz Adrienn, újságíró) regisztrált, és évekig ő rakta fel az aktuális történéseket velem kapcsolatban. Később a rajongókból szerveződött baráti kör végezte e nemes feladatot, aztán az ő kitartó noszogatásukra végül elkezdtem posztolgatni. Akkor derült ki számomra, hogy jó szolgálatot tesz egy ilyen kapcsolatrendszer: nem csak értesít, de szórakoztat is.

Ha eddig bárki is kételkedett volna abban, hogy a könyveit Ön illusztrálta, akkor a Facebook-oldala meggyőzően bizonyítja ezt. Mennyiben más az internetre dolgozni, mint könyvhöz készíteni abszurd képeket?

Ez a felület a lényeget illetően semmiben sem különbözik a könyvek adta lehetőségektől, vagy az előadásokra készülő munkáimtól. A képszerkesztő programokat még a könyveim illusztrálása közben kellett megtanulnom, de csak annyira, hogy az ötleteimet meg tudjam valósítani. Szerencsére az abszurd humor a műfajom, és nem az űrszonda tervezés. Az szerintem kifogna rajtam.

Honnan jön az ihlet? Meglát valamit és beugrik az ötlet, vagy hosszas gondolkodás eredménye az, ami végül megszületik?

Az ihlet legtöbbször északnyugatról jön, de volt már, hogy délkeletről. (Nevet) Az alkotás sorrendje stimmel: először beugrik valami, és utána hosszasan gondolkodom, hogy mikor lesz időm megvalósítani.

Engedi, hogy – akár a családja, vagy a barátok – beleszóljanak a készülő munkáiba?

Nem! Aki beleszól, azt feljelentem a bíróságon. (Nevet) Így aztán meg se mernek szólalni.

Az önálló estek és egyéb fellépések mellett hogy tud naprakész lenni a közösségi oldalakon?

Szerencsés helyzetben vagyok, mert a műfajom kizárja, hogy a napi politikában részt vegyek. Persze ez így volt régebben is, de ezt most nem részletezném. A naprakészségem azt jelenti, hogy amennyire tőlem telik, igyekszem az eredetiség látszatát kelteni. (Nevet) Kissé patetikusan fogalmazva: a feladatom olyan, mint háború idején a front mögötti kórházak ápolóinak. A harcban sebesült, megfáradt embereket gyógyítom a magam eszközeivel, főleg röhögésgerjesztéssel. Ez az én közéletem.

Van kedvenc élménye, sztorija a közösségi oldalakkal kapcsolatban?

Óh, rengeteg. Se szeri, se száma a köszönő leveleknek, fura és érdekes kérdéseknek, kéréseknek. Néha zavarba ejtő mondatok érkeznek hozzám. Volt olyan mama, aki szerint a kisfiának a lelki problémáját egy bizonyos jelenetem gyakori megnézésével eredményesen gyógyították.

Milyen visszajelzéseket kap a rajongóitól a Facebookon, és mennyire tarja fontosnak ezeket?

A visszajelzésekből elsősorban a szellemes kommentek érdekelnek, amiket sajnos sokszor nincs időm elolvasni. Ami a kritikákat illeti, igyekszem olyan dolgokat posztolni, hogy ne a kritika hangja szólaljon meg az érdeklődőkben, hanem röhögjenek. De ha valaki értelmes, építő szándékú kritikát fogalmaz meg, és mondjuk ezt az üzenetek postafiókban, diszkréten teszi, arra mindig vevő vagyok. Ha ennek az ellenkezőjét tapasztalom, arra annyira kevés időt szánok, hogy észre se veszem.

Gondolom, a mai tizen-huszonévesek nagy része a YouTube-on találkozik a korábbi előadásaival, előadásaikkal. Ők is a célközönségének számítanak?

A fiatalok a szülők videótárából is sok régi felvételt láthatnak. De a weboldalak is nagy szolgálatot tesznek. A társulati weblap és a saját weboldalam mára már inkább archívumok, amik eddigi munkáinkról adnak információkat. Ott szinte minden megtalálható, amit csináltunk: történetek, színházi előadások, tévéműsorok leírásai, klipek, stb. Ami a célközönséget illeti, arról pedig azt szoktam mondani, hogy addig van értelme színpadon lenni, amíg a fiatalokat is megérinti az, amit csinálok, csinálunk. Ha őket nem érdekelné, nem lenne érdemes folytatni. Én akkor szoktam belenézni a felvételekbe, ha egy aktuális feladathoz keresek valamilyen információt. Az az igazság, hogy már 18 éve én foglalkozom a társulati filmek utómunkáival, így rengetegszer láttam az anyagokat. A legjellemzőbb érzelem e filmekkel kapcsolatban az, hogy de jó, hogy ez is elkészült.

Az internet, a technológiai fejlődés segíti ön szerint segíti a műfajuk érvényesülését, vagy esetleg valamennyire ellene dolgozik?

Feltétlenül segít, hiszen - főleg a mi döntésük okán - nem szerepelünk annyiszor a tévében, amennyi ahhoz kellene, hogy a közönség úgy érezze: jelen vagyunk. Ebben az internet nagyon nagy hasznunkra van, hiszen ott annyiszor nézhetnek minket, ahányszor csak akarnak. Így nem kell többször képernyőn lennünk, mint ahányszor színvonalromlás nélkül megtehetnénk. Káros hatás? Van az is. CD-lemezünk azért nem jelent meg az elmúlt 15 évben, mert az internet miatt nem lenne rentábilis. De hogy visszakanyarodjak a jó dolgokra: régen nem tudott kapcsolatot tartani az ember tízezrekkel a szobájából. Ez már egy új kor hajnala. Ha így megy tovább, az ágyamból fogok élő koncerteket közvetíteni.

Mágó Armand